Hazai fiatalok is részt vettek azon nemzetközi vitaversenyen, melynek fináléját 2021. november 13-án Brüsszelben rendezték meg. A klímaváltozás témáját feldolgozó globális léptékű #ClimateOfChange program „Pán-Európai” vitaversenyének döntője egyben egy több napon át tartó rendezvény záróeseménye is volt.
Magyarországról a brüsszeli döntőben, középfokú intézmények kategóriában az ENGAME Akadémia csapata (Belák Dorka, Dunai Boróka, Lévay Anna, Pusztai Rebeka Petra, Seel Helena Brenda és Szalóczy Balázs) képviseltette magát, míg a felsőfokú intézmények kategória válogatottja a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Debreceni Egyetem hallgatóiból (Gajdos Ádám, Horváth Máté és Kiss Fanni) tevődött össze. A döntő egyik különleges eleme volt, hogy a 13 országból érkező nemzeti csapatok tagjait mindkét kategóriában külön-külön összesorsolták.
Az így létrejövő nemzetközi csapatoknak lehetőségük nyílt a nemzetek közötti kapcsolatteremtésre is. A vitaverseny célja volt minél több ember figyelmét felhívni arra, hogy a mai rendszer nem csak az emberi és a természeti erőforrások kizsákmányolásán alapul, de egyben eredményezi is azt, veszélyeztetve a környezetet, az emberi egészséget és a megélhetést szerte a világban.