Share

A történelemben először a bíróság egy multinacionális cégóriást tett felelőssé a klímaválsággal kapcsolatban – számolt be a 24.hu.


A hágai Nemzetközi Bíróság kötelezi a Shell-t, hogy 45%-kal csökkentse a szén-dioxid kibocsátását 10 éven belül. A bíróság kihangsúlyozta, hogy a Shellnek 2030 végéig csökkentenie kell a kibocsátásait, ugyanis a cég felelős az ügyfelei és beszállítói emissziójáért is. A vállalatnak azonnal eleget kell tennie a döntésnek, ugyanis jelenlegi klímapolitikája nem megfelelő.


#ClimateOfChange programunk egyik kiemelt célja, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy a globális klímaválság leküzdésének érdekében elsősorban a multinacionális cégeket, nagyvállalatokat kell ellenőrizni, szabályozni és felelősségre vonni.


“A perben felperesként részt vettek még az alábbi civil szervezetek: Action Aid Netherlands, Both ENDS, Fossil Free Netherlands, Greenpeace Netherlands, Young Friends of The Earth Netherlands and the Wadden Sea Association (Waddenvereniging) továbbá több mint 17 ezer holland állampolgár.” – írta a Magyar Természetvédők Szövetsége

További hírek